Ez már Mérő Verának is sok volt: nekiment Magyar Péternek az audis ámokfutó kapcsán tett kijelentése miatt
„Az azért kemény, hogy Magyar Péter lényegében rogáni kamunak titulálja azt a BRFK-közleményt” – fogalmazott az emberjogi aktivista.
Csehországnak három új minisztere és két új miniszterelnök-helyettese van keddtől.
Három új minisztere és két új miniszterelnök-helyettese van keddtől az Andrej Babis vezette cseh koalíciós kormánynak.
Távozott a cseh kormányból Dan Tok közlekedési miniszter, Marta Nováková, ipari és kereskedelmi miniszter valamint Jan Knezínek az igazságügyi tárca vezetője. Tok és Knezínek azt állítják, hogy saját kérésükre távoznak hivatalukból, míg Nováková leváltását Babis kezdeményezte.
Az új közlekedési miniszter Vladimír Kremlík, az új ipari és kereskedelmi miniszter Karel Havlícek, míg az új igazságügyi miniszter Marie Benesová lett. Mindhárom minisztérium a Babis vezette ANO mozgalom kezében van.
Milos Zeman köztársasági elnök a miniszterek lemondását elfogadta, és már ki is nevezte az új tárcavezetőket.